malebox

malebox

Világmárkák meleg botrányai

2018. január 27. - jamescole

A világon a legtöbb ismert márka már rájött arra, hogy az LGBT közönség rendkívül értékes célcsoport számára, így speciálisan a melegeket megszólító reklámokat is készít. Ugyanakkor az elmúlt évtizedben mégis volt néhány olyan botrány, amikor egy márka beleszállt a meleg közösségbe, mondanom sem kell, hogy a legtöbb esetben visszakozniuk kellett a közvélemény erőteljes negatív reakcióját követően.

Barilla - nem eszik olyan forrón a tésztát

2013-ban a Barilla tésztagyár elnöke, Guido Barilla egy rádiónak nyilatkozott úgy, hogy soha nem készítene homoszexuális párokat is szerepeltető reklámot, mert számukra a család szent, és nem tudja támogatni a melegek bármifajta gyermekvállalását. Az olasz cégvezér azt is hozzátette, hogyha ez nem tetszik a melegeknek, akkor vegyenek másfajta tésztát.

1380318595_jpg_crop_promo-large.jpgA rádióinterjút követően több amerikai és olasz jogvédő szervezet bojkott akció kezdett, és felhívásuk azonnal terjedni kezdett a közösségi médiában is. Sőt az ügy még az olasz parlamentben is terítékre került a Allesandro Zan baloldali képviselő is felszólalt, és csatlakozott a bojkotthoz.

A Barilla számára elég kényes lett a helyzet, hiszen hiába a világ egyik legnagyobb száraz tészta és tésztaszósz gyártója egy világméreteket öltő bojkott őket is megrázta volna, így nem maradhatott el a bocsánatkérés. Facebookon Barilla egy állásfoglalást tett közzé, amelyben tiszteletéről biztosította a homoszexuálisokat, sőt azt is kijelentette, hogy elfogadja a homoszexuálisok házasságát.

A Barilla akciója azonban itt nem állt meg. Egy éven belül speciális egészségügyi ellátási programot hirdetett a transgender munkatársai és családjaik számára, illetve pénzfelajánlásokkal támogatott meleg jogvédő szervezeteket. Sőt, amit korábban elképzelhetőnek sem tartott az olasz cég elnöke, leszbikus párt is szerepeltetett egy online kampányukban.

Stolichnaya - nem minden orosz homofób

Szintén 2013-as történet a Stolichnaya esete, amikor egy amerikai publicista arra szólította fel a meleg bárokat és klubokat, hogy bojkottálják az orosz vodka értékesítését. Az indok az volt, hogy a vodka márkában az orosz államnak is van részesedése, a Putyin kormányzat pedig több melegellenes törvénnyel is borzolta a nemzetközi közvéleményt.

b3qbuf9cqaepn8y.png.

A vodka gyártója, az SPI azonnal és meggyőzően reagált. Egyrészt hangsúlyozták, hogy a cégük nem orosz (Stolichnaya néven két cég is hoz forgalomba vodkát), hanem Lettországba van bejegyezve, és ugyan néhány száz orosz alkalmazottuk van ugyan, de mindig is elkötelezett hívei voltak az LGBT jogegyenlőségnek. Ennek bizonyítékaként pénzügyileg is támogatni kezdtek orosz civil szervezeteket, akik a melegek jogaiért küzdenek a putyini Oroszországban.

A Stoli azóta a nyugat-európai meleg partik egyik legnagyobb támogatója, több meleg fesztivál hivatalos vodkájaként külön figyelmet fordít a meleg közösségre. Legutóbb a bécsi Pride felvonuláson osztogattak szivárványszínű márkázott karkötőket a résztvevőknek.

Dolce & Gabbana - a konzervatív meleg márka

2015-ben hatalmas botrányt okozott a világ talán legismertebb meleg tervezőpárosának, Domenico Dolcénak and Stefano Gabbanának a nyilatkozata, akik szerint a mesterséges megtermékenyítéssel született gyerekek műanyag gyerekek, és a melegeknek semmilyen formában nincs joguk a gyermekvállaláshoz, mert az természetellenes. 

d_and_g_bags.jpg

Egy meleg pártól egy ilyen nyilatkozat hatalmas felháborodást keltett. Elton John az Instagramján osztotta ki a tervezőpárost, akikkel korábban baráti kapcsolatot ápolt. A brit énekesnek azért fájhatott különösen a kijelentés, hiszen párjával ők is örökbe fogadtak egy kisfiút. Bojkottra szólította fel a nagyközönséget, és ő maga is kijelentette, hogy soha többet nem viseli a divatház kreációit. A bojkotthoz kisvártatva csatlakozott Ryan Murphy producer, Sharon Stone, Ricky Martin, Victoria Beckham, Courtney Love és Martina Navratilova is,

A nemzetközi botrány megviselte a divatházat., és a kríziselhárítás nem sokat váratott magára. 2016 elején egy "családi termékek" kollekciót dobtak piacra, amelyben azonos nemű szülőket és gyerekeiket ábrázoló kézitáskák és pólók is szerepelnek. A kollekció szlogenje "Minden család a szereteten alapul" volt, ami merőben ellentétes a pár korábbi nyilatkozatával.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://malebox.blog.hu/api/trackback/id/tr3913608485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása